VSR F1 2010-ben is! PDF Print E-mail
Written by Molnár Dávid   
Monday, 22 March 2010 16:18
There are no translations available.

A hétvégén a bahreini fordulóval elkezdődik idei Formula 1 bajnokságunk. A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is ez a bajnokság vonzotta a legtöbb érdeklődőt, hiszen előzetesen 36 versenyző adta le jelentkezését a bajnokságra. Az idei szezonban több újítás is bevezetésre kerül, így még szorosabb, még izgalmasabb szezon elé nézünk. Lássuk mik is ezek az újítások, és kik lehetnek az idei szezon fő esélyesei...

Az első és legfontosabb újítás a bajnokságban a 2 szakaszos időmérő edzés. A Q1ben negyed óra áll a versenyzők rendelkezésére, hogy megfussák azt az időt, amivel a legjobb 10 közé kvalifikálhatják magukat, majd egy 5 perces szünetet követően következik a Q2, ahol a legjobb 10 küzdhet meg egy 10 perces szakaszban a pole pozícióért. A legjobb 10be kerül pilótáknak a Q2ben már versenyre megtankolt autóval kell körözgetniük, ami a későbbi taktika szempontjából is érdekes lehet.
Az idei bajnokság versenytávja az eredeti versenytáv 75%-a, azaz 225 km. A pilótáknak a tavalyi szezonhoz képest jobban kell vigyázniuk autóikra, hiszen a törés 50%os, így egy nagyobb koccanásnál is nagy mértékben sérülhet az autó. A 2009es évhez képest újdonság a segítségekben is változás történt. Idén a versenyzők már csak alacsony kipörgésgátlót és automata kuplungot használhatnak segítség gyanánt, így valószínűleg a mezőny hátsóbb részében a megszokottnál több hiba lesz. A bajnokság is egy kicsit hosszabb lesz mint tavaly, hiszen idén a versenyzőknek a kanadai pálya visszakerülésével 18 futamon kell helyt állniuk, ami még kiélezettebb bajnokságot eredményezhet.

 

Az új szabályok után ejtsünk néhány szót az esélyekről is.
A tavalyi bajnok Nagy Zsolt a Renault csapatot elhagyva, idén a Ferrarinál próálkozik meg a címvédéssel. Valószínűleg az új szín nem fogja meggátolni a győzelmekben, így rá mindenképpen számíthatunk, mint bajnoki esélyes.
A tavaly második helyet begyűjtő Roós András is tovább állt korábbi csapatától és a vörös overált szürkére felváltva próbál harcba szállni a bajnoki címért. Tavaly bebizonyította, hogy a gyorsasága meg van hozzá és ha idén egy kicsit stabilabb teljesítményt is tud nyújtani, akkor idén a bajnoki cím egyik legkomolyabb várományosa lehet.
A 2009ben a Torro Rossot a 3. helyig terelő Mucsina Dávidról sem szabad megfeledkeznünk, aki idén Nagy Zsolt csapattársaként próbálja a bajnoki címet elhódítani, ilyen csapattárssal azonban nem lesz könnyű dolga, a Ferrari azonban ez által a csapatbajnoki cím legnagyobb esélyese lehet.
Rózsa Norbert lehet a fekete ló az idei szezonban. Csapattársához, Roós Andráshoz hasonlóan hihetetlen tempóra képes, nyomás alatt azonban gyakran megremeg a keze, aminek az eredménye általálban egy szárnycsere. A McLaren a Roós András-Rózsa Norbert-Molnár Dániel pilóta hármassal hatalmas vetélytársa lehet a Ferrari istállónak.
A bajnokságban új névnek számító Ballai Máté lehet az, aki a 4 eddig említett pilóta játékát elronthatja. A Williams pilótája az F1RFTben már megcsillogtatta tudását, de kérdés, hogy Nagy Zsolték ellen mire megy.

A fönti 5 nevet nézve azthiszem nyilvánvaló, hogy az idei VSR F1 a legnagyobbak csatája lehet 2010ben. A versenyzők mellett a SimSport TV jóvoltából a néző is részesei lehetnek az izgalmaknak, hiszen Balázs Krisztián, Molnár Dávid és Viski Gábor kommentálásában minden futamot élőben követhetnek figyelemmel az érdeklődők.

Ha esetleg ezen sorokat olvasva kedvet érzel, hogy ki próbáldd magad a VSR legjobbjai ellen, akkor ne habozz, jelentkezz a fórumban!

A versenyzőknek sok sikert, a nézőknek pedig jó szórakozás kíván a Virtual SimRacing.

Last Updated on Monday, 22 March 2010 20:39
 

Add comment


Security code
Refresh

GPHungary News

GP Hungary
A GP Hungary legfrissebb anyagai

Simracing.hu News

Simracing.hu
Friss hírek, információk a szimulátorozás világából!
  • Indul a 6. Hungarian GTL Masters bajnokság!
    Unod már az F1-et, és ki szeretnéd próbálni magad egy teljesen más géposztályban? Átülnél virtuális formula autódból egy vérbeli GT versenygépbe? Jelentem nem kell tovább várnod, hiszen hamarosan rajtol a 6. Hungarian GTL Masters bajnokság, így itt a nagy lehetőség hogy egy jó hangulatú professzionális GT bajnokságban próbáld ki magad a GT Legends szimulátorával. A [...]
  • F1RFT 2010: STR, Williams és HRT bemutató
    Ma az eddig még be nem mutatott csapatok autóival jelentkezünk az F1RFT 2010-es modifikációból. Gyakolatilag holnap este kezdetét veszi a hivatalos promóciós futam lebonyolítása hiszen csütörtök 18:30-tól a Féknyom Online TV már közvetíteni fogja a bahreini nagydíj időmérő edzését. Az eddig be nem mutatott konstrukciók:  Torro Rosso STR5, a Williams FW32, és az újonc Hispania [...]
  • Need For Speed Hot Pursuit: Gameplay
    Az Electronic Arts kiadott egy újabb gameplay videót a novemberben 16-án a boltok polcaira kerülő Need For Speed Hot Pursuit-ből. Ezekben a napokban zajlik az USA-ban a játék promóciója. További információkért látogass el a játék hivatalos honlapjára. A Hot Pursuit-ről annyit hogy az arcade műfaj kedvelőinek valószínűleg elnyeri majd a tetszését az NFS sorozat legújabb [...]

Wednesday, 08. September 2010

Valid XHTML & CSS | Design by: LernVid.com