Ma kikerültek a Sim-Racing.de fórumára a hivatalos eredmények, és igen most már Hivatalos hogy a Virtual SimRacing, a abszolútba 10. lett és kategóriájában pedig 3.! Hozzá kell tennünk, hogy ez nagy eredmény, olyan csapatok voltak jelen és utasítottunk magunk mögé akik Formula SimRacing World Camp., World Seires vagy World Trophy is részt vesznek. Nagyon hosszú futamunk volt a csapat nagyon elfáradt a végére, de mindenki elégedett az eredménnyel. És még egy kicsit fényezzük ezt az eredményt a német kollégák meghívtak minket a következő viadalukra is ami majd októberbe rendeznek meg. De hogy addig se maradjunk Endurance verseny nélkül augusztusba jön a 6h of Hungarian futam amit mi VSResek rendezünk. Érdemes nevezni rá, mivel beszéltünk a frissen megismert külföldi csapatokkal és többen jelezték, hogy szívesen részt vennének ezen az eseményükön. Igen úgy látszik a VSR ezzel az eredménnyel kinőtte magát a magyar közösségből és most már kezdjük Európát is meghódítani. Az októberi Sim-Racing.de eseményen szeretnénk több VSR csapat is indítani, pontosabban két-két LMP-s és GT-s csapatot. Úgy döntöttünk, hogy az augusztusi hungaroringi 6órás futamon legjobban szereplő csapatokból szeretnénk összeállítani a VSR csapatot ami majd részt vesz a nemzetközi megmérettetésen.
Már csak egy nap és elkezdődik a várva várt verseny, a Sim-Racing.de által szervezett LeMansi 24órás verseny. Mint azt már korábban többször is leírtuk csapatunkat 5 pilóta, névszerint Viski Gábor, Roós András, Molnár Dávid, Hatvani Bálint és Kovács Gábor képviseli, akik a versenyt megelőző teszteken már többször is bizonyították, itt a mi csapatunk a legnagyobb esélyes. A továbbiakban nézzük a verseny fontosabb információit...
Elkészült az autónk festése a 24órás viadalra. Kocsink designja nem véletlenül hasónlít Hatvani Bálint Eurocup-os Seat Leonjára, mivel történt egy kis személyi változás. Nagy Zsolt visszalépet egyéb elfoglalságai miatt így keresnünk kellet a helyére egy megbízható és gyors pilótát, így felkerestük Bálintot aki válalta, hogy velünk fog küzdeni a minnél jobb eredményért. Két hét van még a versenyig, ez idő alatt megismerkedünk az Aston Martinkkal és megprobálunk minnél több tesztfutamon elindulni.
Véget értek a kvalifikációs versenyek, így ma megtörtént az eredmények összesítése a rajtszámok kiosztása és az autóválasztás. Csapatunk két negyedik hellyel és két bónuszponttal összesen 46 pontot szerzet így a 10. helyre rangsoroltak. Ez mit is jelent? hogy 10.ként választhattunk autót. Ahogy számítottunk is rá a Saleen SR7-ek gyorsan elkeltek, így mi az utolsó Aston Martin DBR9-est választottuk, amire a 20-as rajszámot helyezhetjük fel. Klikk a Bővebben...-re ha meg akarod tudni a részletes autókiosztást.
"Toljad neki fice!" "Huh, ezt megúsztuk." "Vigyázz!!" "B*ZZEG NOORBI!!" Kb. ezek a szavak hangzottak el a mai kvalifikációs verseny első három körében. Igen, kéremszépen. Nagyjából eddig tartott a versenyünk. A verseny, amit meg kellett volna nyernünk, na de nézzük mi is történt pontosan...
A száguldó cirkusz 2010 -es évadának egyetlen új pályája, ami kiemelt érdeklődéssel bír a játékosok körében, íme pár információ a pályáról és a szimulátoros lehetőségek!
Unod már az F1-et, és ki szeretnéd próbálni magad egy teljesen más géposztályban? Átülnél virtuális formula autódból egy vérbeli GT versenygépbe? Jelentem nem kell tovább várnod, hiszen hamarosan rajtol a 6. Hungarian GTL Masters bajnokság, így itt a nagy lehetőség hogy egy jó hangulatú professzionális GT bajnokságban próbáld ki magad a GT Legends szimulátorával. A [...]
Ma az eddig még be nem mutatott csapatok autóival jelentkezünk az F1RFT 2010-es modifikációból. Gyakolatilag holnap este kezdetét veszi a hivatalos promóciós futam lebonyolítása hiszen csütörtök 18:30-tól a Féknyom Online TV már közvetíteni fogja a bahreini nagydíj időmérő edzését. Az eddig be nem mutatott konstrukciók: Torro Rosso STR5, a Williams FW32, és az újonc Hispania [...]
Az Electronic Arts kiadott egy újabb gameplay videót a novemberben 16-án a boltok polcaira kerülő Need For Speed Hot Pursuit-ből. Ezekben a napokban zajlik az USA-ban a játék promóciója. További információkért látogass el a játék hivatalos honlapjára. A Hot Pursuit-ről annyit hogy az arcade műfaj kedvelőinek valószínűleg elnyeri majd a tetszését az NFS sorozat legújabb [...]