HTCC Extreme : Valencia – Finálé

extreme

Elérkezett az utolsó forduló is a VSR által szervezett HTCC Extreme bajnokság számára, ami a spanyolországi Valencia volt.

A futam előtt már szinte biztos volt az egyéni dobogók sorsa. A több mint 60 pontos különbségek ugyan behozhatóak voltak, de ahhoz csak technikai hiba kellett, amiben sem bízni nem szabad, sem túl gyakori.

Az időmérőn a tavasszal Suzuki tesztet nyerő Csuti Zoltán volt a leggyorsabb. A bajnokságot vezető Szűcs Máté lett a második, míg Leitner Norbert a harmadik.

A rajt zökkenőmentesen indult. Egy kis egészséges túraautós lökdösődés mellett nem történt semmi baleset az első futamon. Csuti és Szűcs ellógott az üldözőktől, míg mögötte Lányi és Leitner között nagy csata alakult ki a negyedik helyért. A futamon pár pozíciót vesztő Molnár a hatodik helyért csatázott Nagy Lászlóval. Egy váratlan dolog történt ekkor. Leitner Norbert autója megállt a pálya szélén és hamuvá változott. A hirtelen jött technikai hiba egyúttal azt is jelentette, hogy Szűcs Máté megnyerte a bajnokságot. Molnár megelőzte Nagyot és a negyedik helyével pedig átvette a bajnokság második helyét és 24 pontos előnnyel kezdte meg az utolsó futamot. A HTCC bajnokságban egy kilökés miatt a 30+ pontos előny sem volt elég hogy behozza második helyen az autót, szóval most csak imádkozni lehetett, hogy ne találja el senki. A futamot végül Szűcs Máté nyerte meg Csuti előtt, akinek a végén gumigondjai voltak és nem tudott már harcolni Szűccsel. Lányi Tamás lett a harmadik.

A második futamon fordult a legjobb 8 helyezett. Csuti Zoltán a 8. helyről egészen a 3. helyig jött fel. A második kanyarban egy kis baleset volt, amiben Molnár járt megint a legjobban. A bal hátsó sérülés elszenvedése és levegőbe repülés után a 10. hely körül találta magát és kezdődött egy újabb felzárkózás. Az élen Csuti a második körben átvette a vezetést és megkezdte az elnyúlást Szűcstől, aki még a többieken rágta át magát. Mikor ez sikerült, Csutinak már volt egy kis előnye. A hátrány ledolgozása közben azonban hibázott és vissza esett az 5. helyig. Leitner a harmadik helyért harcolt, míg Molnár a 7. hely körül járt. Amennyiben Leitner nem nyeri meg a futamot Molnár pár pont előnnyel, de megtartja a második helyet összetettben. Leitner autója ekkor azonban ismét technikai hibát jelzett, hiszen elkezdett füstölni. Nem lehetett tudni, hogy csak túlmelegedés vagy a motor kezdi megadni magát. Egy biztonságos tempóra visszavéve és a harmadik helyre koncentrálva megkezdődött a dobogó legalsó fokáért. Nagy László végül nem tudta megelőzni és Leitner behozta a harmadik helyen. Csuti Zoltán nyerte az utolsó Extreme futamot, Szűcs Mátét megelőzve.

A bajnokságot Szűcs Máté nyerte Molnár Dániel és Leitner Norbert előtt. A csapatbajnok a Leitner – Molnár – Nagy Dávid trió lett, második helyen a BMW Team Ein WEBaffACTIVE végzett megelőzve a BMW Team Zwei WEBaffACTIVE csapatot.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok! Találkozunk az ETCC bajnokságban ahol a bajnok egy 1 órás RCM Suzuki tesztet nyer, míg a dobogósok az osztrák hétvégén élvezik a George Racing Team vendégszeretetét. Amennyiben kíváncsi vagy, hogy mi történik a VSR ETCC bajnokságában nincs más dolgod, mint nyomon követni a VSR napjait!