Bucsi Attila vitte a prímet az Odyssey TCR Series | Powered by VSR első fordulóján

Bucsi Attila

Bucsi Attila győzelmével zárult a monzai TCR hétvége, azonban nem csak ő volt főszerepben, hiszen a nézők fantasztikus versenyeket láthattak a PAZA Production csatornáin.

Az időmérőt az Impulse Racing versenyzői dominálták. Leitner Norbert imponáló köridővel szerezte meg a pole pozíciót, mellőle pedig csapattársa, Nagy Szilárd indulhatott. A második sort a M1RA pilótája Bucsi Attila, valamint az RSM Racing ásza, Viski Róbert bérelte ki.

1. verseny

Leitner jól kapta el a rajtot, és elkezdte kiépíteni előnyét a mögötte csatázó riválisokkal szemben. Mögötte Bucsi Attila gyorsan megelőzte Nagy Szilárdot, a negyedik helyen pedig settenkedve érkezett az F3-as bajnokság győztese, Pálla Balázs is.

Az élmezőnyben meglepően nyugodt volt a rajt, hátrébb azonban Balazsin Bence és Nagy Levente nem bírt magával és a két versenyző összeütközött. Szerencsére a hátulról érkező versenyzők észnél voltak, és nagyszerű reakcióval el tudták kerülni Nagy megpördülő autóját.

A VSR TCR mezőnye

Ez a négyes meg is tudott lépni Bucsi csapattársa, Barna Martin elől, miközben a negyedik helyről rajtoló Viski visszaesett a 9. helyre.

A negyedik körtől kezdve Leitner Norbert és Bucsi Attila szenzációs csatája tartotta lázban a rajongókat. A M1RA tehetsége kívülről, belülről próbálta megelőzni ellenfelét, miközben az addig harmadik helyet birtokló Nagy Szilárd hibázott a Lesmo 1-ben, és hátracsúszott.

Nemcsak az első helyért folyt kiélezett küzdelem, hanem 9. helyért is, Viski, Csikós, Mihalidesz, Szabó és Henrich között. Végül Csikós és Mihalidesz incidense zárta le a szoros küzdelmet, amikor a két versenyző összeütközött a második sikánban.

Elől Bucsi próbálkozásai hiábavalónak bizonyultak, így Leitner nyert, Bucsi lett a második Pálla Balázs pedig befutott a harmadik helyre. A legjobb 10 sorrendje mögöttük így alakult: Barna Martin, Sinka Dániel, Pinczés Ádám, Nagy Szilárd, Péczeli Zoltán, Viski Róbert és Henrich Dávid.

Viski Róbert

2. verseny

A második versenyre az első futam legjobb 14 helyezettjének fordított sorrendjében álltak fel a versenyzők, melynek értelmében Méry Ambrus indulhatott az első helyről, mellé pedig Nagy Zsolt állhatott fel a rajtrácsra, mögülük pedig Szabó László és Nagy Ádám rajtolhatott.

A wannaBEE SRT versenyzője, Szabó László volt az, aki a legjobban kapta el a rajtot, a második helyre pedig Péczeli Zoltán sorolt be. Nagy Ádám sem akart lemaradni erről a kettősről, azonban ennek egy meggondolatlan manőver lett az eredménye, melynek köszönhetően Méry Ambrusnak és Nagy Szilárdnak is le kellett térnie a pályáról.

Péczeli versenye eközben borzalmas fordulatot vett, és rövid idő leforgása alatt visszaesett a második helyről a középmezőnybe.

„A 2. futamon a rajtot jól kaptam el, ez egészen a második helyig repített. Minden jól alakult 2. körig, ezután elkezdődött a rémálom” – mesélte Péczeli a futam után. „Érzésre olyan 2 centivel raktam fel jobban a kerékvetőre az autót, mint szoktam, és kaptam egy slowdown-t. Feszült lettem, T1-ben ugyanezért kaptam még egyet, azt hittem tökönszúrom magam. Próbáltam felzárkózni, de itt már teljesen szét voltam esve, és volt egy balesetem is, majd próbáltam menteni a menthetőt, és sérült autóval a 16. helyig másztam vissza.”

Hátrébb Leitner volt az, aki rosszul jött ki a szokásos első körös tolakodásból, és visszaesett a 17. helyre.

„A 2. Futamon szokásos hétvégi Tesco parkoló effektus volt az első kanyarban és megsérült az autóm, vesztettem vele tempót az egyenesekben, úgyhogy elég nehéz volt az előzés. Néha necces szituk voltak, de túléltük” – mondta az első futam győztese, Leitner Norbert.

Bucsi és Nagy Ádám csörtéje

Drámai végjáték után Bucsi győzelem

Bucsi Attila viszont okosan helyezkedett, majd megkezdte felzárkózását az élen álló pilótákra. Az ötödik körben már a második helyen járt a M1RA versenyzője, sőt egy körrel később már a hibázó Szabó mellett is elment.

Nagy Ádám azonban Bucsi minden mozdulatát lekövette, és a kettejük csatája az utolsó körben csúcsosodott ki, amikor a két versenyző autója összeért az első sikánban, Nagy Ádám pedig a kavicságyban kötött ki.

Bucsi Attila így magabiztosan nyerte meg a második futamot Szabó László és Nagy Szilárd előtt, akiket Pinczés Ádám és Nagy Ádám követett. Hatodik helyre a szintén nagyszerű versenyt autózó Pálla Balázs ért be, hetedik lett Henrich Dávid, Leitner Norbert pedig az első futamos győzelme után a 8. helyre tudott felzárkózni. A top 10-be még Nagy Zsolt és Sinka Dániel fért be.

A bajnokságban Bucsi Attila vezet Leitner Norbert és Nagy Szilárd előtt, őket pedig Pálla Balázs és Pinczés Ádám követi.

Tabella
Nevezés
Discord

Az Odyssey TCR Series | Powered by VSR következő fordulóját Hockenheimben rendezik majd. Ezt a futamot szokás szerint a PAZA Production YOUTUBE és TWITCH csatornáján lehet majd követni április 3-án, hétfőn.