Honda Civic Challenge 1. forduló

honda
Lezajlott a Simracingpro.com által meghírdetett Honda Civic Challenge első versenyhétvégéje, a helyszín Lime Rock Park volt. 
Sajnos nem minden úgy zajlott le ahogy azt mi elterveztük. Még az időmérő előtt Molnár Dánielnek akadtak technikai problémái (később kiderült, hogy a szervernek voltak gondjai) amit a versenyek előtt nem sikerült megoldani, ezért Dani nem is tudott elrajtolni a futamokon.

VSR szempontból Leitner Norbertnek sikerült a legjobban kvalifikálnia magát a 6. helyre. Utána Báldi Gergő a 8. helyről kezdhette meg az első futamot, míg Toldi Balázs a 20. helyen végzett. Miután a server gondok megoldódtak, kezdődtek a versenyek.

Toldi Balázs
Leitner Norbert

Norbi a pálya poros ívjéről jól kapta el a rajtot, csak úgy mint Gergő. Norbi előtt összezártak az előtte lévők, de a kör végére már a 4. helyen volt. Báldi sem unatkozott, ő is javított egy helyet. Toldi Balázs a 20 helyről a 11. helyig jött fel. A 9. körben Báldinak stop and go büntetése letöltése közben lefulladt az autója és nem tudta újraindítani, így kiesett. Ezt követően a 10. körben Balázs elé bepördült egy autó és nem tudta kikerülni, a mögötte jövők pedig belerohantak Balázsba. Ennek az eredményeként fel kellett adnia a versenyt. Norbi eközben az elsőket kezdte el üldözni, ám a verseny felénél az első kanyarba hibát követett el, ezért lemaradt a vezető duóról. 5. helyig esett vissza, de az első verseny végére a 2. helyig vissza tudott kapaszkodni.

Báldi Gergő
A jobb kormányos vas

2. versenyre az 1. verseny első 9 helyezettje fordult. Norbi a 7. helyről indult, Gergő a 14. Balázs a 23. helyről. Balázs sajnos belekerült egy rajtbalesetbe és kiállni kényszerült az autója sérülései miatt. Gergő nagyszerűen rajtolt és a 2. kör végére már a 7. helyen találta magát, Norbi az 5. helyig jött fel. Kemény csaták zajlottak a pályán, végül Norbinak sikerült a 2. helyet megszerezni, míg Gergő 10 helyet javítva 4. helyen ért célba.

Legközelebb 2 hét múlva a BTCC versenynaptárában is megtalálható Croft lesz a helyszín.

Írta: Leitner Norbert