Igazi túraautós ünnep az Odyssey TCR Series | Powered by VSR második, Hockenheimi fordulóján

TCR Mezőny Hockenheimi forduló

Nem túlzás azt állítani, hogy a Hockenheimi TCR forduló olyan drámai versenyeket hozott, melyekről még sokáig beszélni fogunk.

A pole-ból a monzai hétvége főszereplője, a M1RA-s Bucsi Attila indulhatott, körülötte pedig a szokásos riválisok, Leitner Norbert és Pálla Balázs sorakoztak fel. A maradék két kvalifikációs pontot Roós András és Sinka Dániel gyűjtötte be.

1. futam

A rajtot viszonylag jól kapta el a mezőny, igaz a hátsóbb régiókban voltak kisebb koccanások, de nagy baleset nem történt.

Elől megkezdődött a késhegyre menő küzdelem Bucsi, Leitner és Pálla között, igaz, így is el tudtak szakadni a következő vonattól, melyet Pálla wannaBEE SRT-s csapattársa, Roós vezetett Sinka Dániel, és az első versenyét teljesítő Tóth Dávid előtt.

TCR Mezőny Hockenheimi forduló rajt

Egészen a hatodik körig kellett várni arra, hogy a vonatozás helyett meginduljon a küzdelem. Ekkor ugyanis Pálla Balázs kihasználta Leitner figyelmének lankadását, és átvette a második helyet tőle. Sőt! Egy kanyarral később már Bucsi Attilla mellé is betette az autóját az F3-as szezon bajnoka, azonban a két versenyző annyira egymásra figyelt, hogy Leitner egy zseniális manőverrel megelőzte mindkét riválisát.

A két fiatal titán ütközetét kihasználva Leitner Norbert meglépett, miközben a M1RA és a WSRT versenyzője a 8. körben összeütközött. Pálla Balázs autója csúnyán megsérült, és végül csak a 19. helyen ért célba.

Bucsira ennek köszönhetően megérkezett a Roós Andrást megelőző Tóth Dávid, aki így átvette a második helyet.

Még egy incidens történt az első Hockenheimi verseny vége felé, ugyanis Bucsi és Roós kísértetiesen hasonló körülmények között ütközött, mint Bucsi és Pálla, és szenvedő fél ismét egy WSRT-s versenyző lett – igaz Roós „csak” a 9. helyig csúszott vissza.

Leitner Norbert tehát fantasztikus győzelmet aratott megelőzve Tóth Dávidot, akit Sinka Dániel követett a célba. A top10-be még Leitner Impulse Racinges csapattársa, Nagy Szilárd, valamint Pinczés Ádám, Bucsi Attila, Viski Róbert, Barna Martin, Roós András és Mihalidesz Máté fért be. A második futamra kulcsfontosságú pozíciókat Csikós Dominik (14.), Méry Ambrus (13.), Nagy Levente (12.), és Péczeli Zoltán (11.) szerezte meg.

Leitner Norbert a háttérben pedig Tóth Dávid

2. futam

Az első sorból rajtoló Csikós jól kapta el a rajtot, azonban mellette Méry nagyon beragadt, melynek köszönhetően többen is elmentek mellette. Az első körnek két nagy vesztese volt. Nagy Szilárd és Győrik Bence is balesetbe keveredett, így nekik a mezőny végéről kellett felzárkózniuk a technikás Hockenheimi pályán.

Bucsi is szenzációsan kapta el a rajtot, és az első kör végén már az 5. helyen találta magát, sőt egy éles csatába keveredett Mihalidesz Mátéval a negyedik helyért.

A főszereplők nevei megint ismerősök lehettek, hiszen az izgalmakat, és a szórakoztatást ismét Bucsi Attila és Leitner Norbert szolgáltatta. Na persze előrébb Nagy és Csikós csatája is óriási izgalmakat nyújtott a második helyért.

Aki senkitől sem zavartatta magát az Péczeli Zoltán volt, aki Leitner első futamos teljesítményéhez hasonlóan elképesztően összeszedetten vezetett, és az elejétől elkezdte kiépíteni előnyét, amit nem is veszített el a végéig.

Péczeli Zoltán

A második versenyen a 4. pozícióból nagyon jól sikerült a rajt, másodikként fordultam be az első kanyarban. Dominik hibázott az verseny elején, így át tudtam venni a vezetést. Sikerült idővel leszakítani magamról, így csak a saját tempómra kellett figyelni, és sikerült megnyerni a második futamot, ami meseszerűen alakult” – nyilatkozta a verseny után boldogan Péczeli.

A verseny legnagyobb drámájára a 8. körben került sor, amikor Leitner Norbert és Méry Ambrus koccanása előbbi autóját a falba küldte. A bajnoki cím egyik legnagyobb várományosának autója annyira megsérült, hogy végül csak a 11. helyen tudott célba érni.

Péczeli mögött a Csikós, Nagy duóra közben megérkezett az armada. Tóth Dávid volt az, aki ismét a legtisztább versenyzést mutatta be az élversenyzők közül, és ennek köszönhetően megkaparintotta a második helyet.

A második helyért folyó küzdelemben viszont Sinka, Csikós és Bucsi az utolsó körben összeért, melynek Csikós itta meg a levét, és hátraesett, miközben Sinka sikeresen kivédte Bucsi támadásait, és bejött a harmadik helyre.

Mögöttük Nagy Levente, Roós András, Méry Ambrus, Barna Martin, Pinczés Ádám és Eke Dávid fért még be a top10-be.

Tabella
Nevezés
Discord

Az Odyssey TCR Series | Powered by VSR következő fordulójának a legendás Spa- Francorchamps ad majd otthon. Ezt a futamot szokás szerint a PAZA Production YOUTUBE és TWITCH csatornáján lehet majd követni április 17-én, hétfőn.