Mini Challenge : Elindultunk!

mini
A Virtual SimRacing legújabb SimBin-es bajnokságában a sokak által kedvelt Minik jutnak főszerephez. A 8 fordulós bajnokság 7 különböző ország versenypályáin kerül lebonyolításra. Kezdésképp a három utcai helyszín egyikén, a Sao Paulo-i IndyCar pályán mérhették össze tudásukat a versenyzők.

A VSR Mini Challenge első fordulójára Sao Paulo utcáin került sor.Az időmérő edzést követően a Shake and Bake versenyzői örülhettek leginkább, Báldi Gergő ugyanis az első, Nagy Dávid a harmadik, Molnár Dániel pedig a negyedik helyet szerezte meg. Az ő hegemóniájukat csak Nagy Dániel tudta megtörni, aki majd’ 7 tized másodperces lemaradással szerezte meg a második rajthelyet.

Az első futamon a papírforma érvényesült. Báldi már a verseny elején ellógott a többiektől, és végül majd’ 10 másodperccel győzte le a második helyen célba érő Huszár Norbertet. A harmadik Molnár lett, aki az egész verseny során nagy csatában volt Huszárral, végül azonban egy hibának köszönhetően a futam végén már nem volt esélye megfogni a privát versenyzőt. A futam két legnagyobb vesztese a két Nagy volt, akik az időmérőn szerzett második, valamint harmadik helyüket követően a futamon technikai okok miatt nem tudtak célba érni, és így a második versenyen nem is rajtolhattak el.

A fordított rajtsorrend eredményeképp az első versenyt toronymagasan megnyerő Báldinak a hétvége során először fizikailag is meg kellett küzdenie versenyzőtársaival. Az addig hibátlan teljesítményt nyújtó versenyző számára azonban az előzések sem jelentettek túl nagy gondot, és alig 10 perc elteltével már az első helyen haladt. A képlet hasonló volt, mint az első futamon. Huszár és Molnár ezúttal is a második és harmadik helyen haladtak, igazi küzdelem azonban nem alakult ki köztük, így a dobogósok sorrendje már a verseny vége előtti percekben eldőlt.

Két győzelmének köszönhetően Báldi 200 ponttal vezeti a ponttáblázatot a 180 egységet gyűjtő Huszár, és a 170 pontos Molnár előtt. A következő futam helyszíne az angliai Brands Hatch lesz, ahol a DTM mezőny által is használt Indy vonalvezetésen csapnak össze a felek.

Íme Báldi Gergő pole köre:

https://www.youtube.com/watch?v=cGZ_1jcRpAc