Pálla Balázs lehengerlően nyerte az Odyssey F3 Series | Powered by VSR első fordulóját

Pálla Balázs

Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő bajnoksága, a VSR, hosszú idő után először rendez ismét bajnokságot – ezúttal a platform nem más, mint az iRacing. A 7 fordulóból álló szezon első fordulóját a legendás Spa-Francorchamps-ban tartották, ahová igazán népes, 27 fős mezőny látogatott el, melyben megtalálható volt az Év eSportolója díjra is felterjesztett többszörös magyar bajnok, Tóth Dávid, az egyik legnagyobb feltörekvő tehetség Pálla Balázs, valamint a VSR korábbi ötszörös bajnoka, Roós András is.

Az időmérőn már a tetőfokára hágtak az izgalmak, hiszen a top12 egy másodpercen belül volt, úgyhogy a versenyen is szoros küzdelemre számíthatott a nagyérdemű.

A pole-ból a wannaBEE SRT csapatához 2023-ban csatlakozó Pálla Balázs rajtolhatott, miután 3 tized másodperccel megelőzte Hefler Róbertet, a második sort pedig Pálla két csapattársa, Szabó László és Roós András foglalta el.

A rajtnál egy kisebb kalamajka kivételével szépen eljött a mezőny, igaz az első helyért folytatott csata elképesztően szoros volt, hiszen a Les Combes-hoz négy autó érkezett egymás mellett, végül azonban Pálla megtartotta első helyét, és elkezdte kiépíteni előnyét.

Mögötte párostáncok alakultak ki; Hefler Szabóval vívott küzdelmet, míg a negyedik helyért Roós és Nagy Ádám volt harcban, de a mezőny egészében izgalmasabbnál izgalmasabb előzések korbácsolták fel a hangulatot.

Hefler Róbert, mögötte Szabó László
Hefler Róbert, mögötte Szabó László

A Formula 3-as autó vezetése nem egyszerű, így nem meglepő, hogy több versenyző is bajba került a futam későbbi szakaszában. Roós megpördült a már említett Les Combes kanyarban, Hefler pedig a kötelező kiállása után, a hideg gumin veszítette el uralmát autója felett.

„Sajnos többet kértem a már eléggé kopott hátsó gumiktól az egyik kanyarban, mint ami bennük volt, úgyhogy megpördültem” – nyilatkozta Roós.

Ez azt jelentette, hogy a mezőny végéről rajtoló, és a versenyen fantasztikusan felzárkózó Tóth Dávid a dobogón találta magát.

Tóth Dávid a balul sikerült időmérő után szenzációsan zárkózott fel
Tóth Dávid a balul sikerült időmérő után szenzációsan zárkózott fel

Pálla mögött izzott a levegő

Az utolsó körökben aztán több incidens is történt az 5. helytől lefele. Előbb Henrich Dávid és Tóth Dávid Archibald ütközött össze az első kanyarban, majd az utolsó körben az ötödik helyért csatázó Mihalidesz Máté, Péczeli Zoltán, Nagy Zsolt trió koccant össze, melynek következtében utóbbi két versenyző visszacsúszott.

„Az utolsó körben értem utol Michalideszt és Péczelit és egy vakmerő manőverrel próbáltam megelőzni mindkettejüket. A Les Combeshoz 3-an értünk egymás mellett, a külső íven sikerült egy nagyon rövid féktávot vennem, de közben a belső íven összeértek és bár a kanyarbejárathoz érve mindkettejük elé kerültem, Péczeli megforgó autójának első szárnya épp elérte a hátsó kerekemet így én is megpördültem és végül a 8. helyen futottam be ” – mondta Nagy a verseny után.

Péczeli is elmondta a véleményét az esetről: „Az utolsó körben a 6. helyig sikerült feljönnöm, viszont az 5-ös kanyarhoz érve jobbról Mihalidesz, balról Nagy Zsolt érkezett. Nagy Zsolttal együtt elkezdtünk fordulni, de Máté vagy nem tudott elfordulni, vagy később akart, így kiütött engem, én pedig Zsoltit.”

A verseny egyik legmeghatározóbb pillanata: Balra Mihalidesz Máté, középen Péczeli Zoltán, jobbra Nagy Zsolt
A verseny egyik legmeghatározóbb pillanata: Balra Mihalidesz Máté, középen Péczeli Zoltán, jobbra Nagy Zsolt

A versenyt semmitől, és senkitől nem zavartatva Pálla Balázs nyerte, akit csapattársa, Szabó László követett, a dobogóra pedig Tóth Dávid fért még fel. Nagy Ádám lett a negyedik, Mihalidesz Máté pedig szerencsésen megúszta az incidenst, és be tudott jönni az ötödik helyre.

„A nagy csaták részemről elmaradtak a Spái fordulón, de egész futam alatt figyelnem kellett a mögöttem lévőkre, mert nagyon jó tempót jöttek. A taktikám annyi volt, hogy az etap elején megpróbálok figyelni a gumikra, minél tovább bírjak jó tempót jönni. Ez összességében össze is jött, és elégedett  vagyok az elért eredménnyel” – mondta a zseniális győzelmet arató wannaBEE SRT-s versenyző.

A győztes, Pálla Balázs
A győztes, Pálla Balázs

Tabella
Nevezés
Discord

A január 23-án, hétfőn, a Hungaroringen megrendezendő 2. fordulót a PAZA Production YouTube és Twitch csatornáján lehet majd megtekinteni.