rF Seat Leon Eurocup : A nyitófutam

seat
Hónapokig tartó szervezés után a héten kezdetét vette a VSR legújabb rFactoros sorozata, a Seat Leon Eurocup, melynek alapjául szolgáló modot az ismert magyar modder, Pongrácz Tamás készítette.

A jelenleg is futó Race 07-es bajnokságok mellett az idei első rFactoros bajnokság is kezdetét vette a Virtual SimRacing szervezésében, ami egyben a VSR életében az utolsó, ezzel a szimulátorral. A későbbiekben az Assetto Corsa fog előtérbe kerülni. A tét nem kicsi, hiszen a bajnok az RCM Kupában szereplő George Racing Team jóvoltából részt vehet egy egyórás teszten, ahol a csapat egyik Suzukiját próbálhatja ki az Euroringen. E mellett a csapat az első három helyezett versenyzőt vendégül látja az RCM kupa júliusi ausztriai versenyhétvégéjén, a RaceCenter pedig különböző kedvezményekre feljogosító kuponokkal járult hozzá az egészen május végéig tartó sorozat díjazásához.

A 8 fordulós bajnokság első megmérettetésének a spanyolországi Barcelona adott otthont, mely a versenyzők egyik kedvelt helyszíne. A HTCC Extreme bajnoki címét két nappal korábban megszerző Szűcs Máté már az időmérőn bizonyította, hogy itt is számolni kell vele, 1:53.524-es idejével ugyanis ő bizonyult a leggyorsabbnak. A 25 perces edzés második leggyorsabbja Illés György volt, aki alig 1 tizeddel maradt alul Szűccsel szemben, míg a harmadik legjobb időt Suborits Péter érte el. A negyedik helyről Csuti Zoltán, míg az ötödikről Molnár Attila várhatta az első futam rajtját.

A nyitófutamon Szűcs rajt-cél győzelmet aratott, ez a siker azonban nem volt oly sima, mint az elsőre tűnik. A rajt után második helyre felkapaszkodó Suborits a 14 kör során végig ott loholt a Dofumu Racing versenyzőjének nyakában, végül azonban mindössze 1,8 másodperccel ugyan, de kikapott vetélytársától. A dobogó legalsó fokára az eseménytelen versenyt teljesítő Csuti Zoltán állhatott fel, míg negyedikként Molnár Attilát intette le a kockás zászló. Molnár nagy harcot vívott névrokonával, a Formula.hu csapatának színeiben induló Molnár Dániellel, akit végül a futam 8. körében tudott maga mögé utasítani. Ő végül ötödikként ért célba, a Micheller Dáviddal és Ferenczi Csongorral szemben győztesen megvívott csatája azonban kárpótolta a féltávnál elvesztett pozícióért.

Íme, a Formula.hu csapat egyik tagjának videós beszámolója a futamáról! A többi csapattagok eredményei a videóban megtekinthetőek:

Az első versenyt Gáspár Zsolt fejezte be a nyolcadik helyen, így a szabályok értelmében az ugyancsak 14 körös második futamot ő kezdhette az élről. Jó rajtja után megtartotta első helyét, öröme azonban nem lehetett felhőtlen, a kör végén ugyanis visszapillantójában már feltűnt a versenyt hetedik helyről kezdő Suborits, aki máris ott loholt a nyomában. A fordított sorrendnek köszönhetően az élre kerülő versenyző 3 körön keresztül tartani tudta magát, végül azonban a sokkal gyorsabb tempóra képes privát Seat elment mellette. Ennek Gáspár mellett Szűcs sem örült, akinek további 2 körébe került, hogy a második helyre feljőve üldözőbe vehesse Suborits Pétert, aki addigra már tetemes előnyre tett szert. Az első futam győztese ennek ellenére nem adta fel, és körről körre egyre közelebb ért hozzá, hiába azonban minden igyekezete, végül minimális, 1 tizedes előnnyel Suborits nyerte a futamot. A harmadik ezúttal Ferenczi lett, míg a negyedik és ötödik helyen a két Molnár ismét az előző futammal megegyező sorrendben ért be. Őket Csuti Zoltán követte, akit egy első körös baleset is hátráltatott a verseny során, az élről induló Gáspár pedig hetedik helyen fejezte be a sorozat első fordulójának második versenyét.

Íme, a futamról készült összefoglaló videó:

https://www.youtube.com/watch?v=pa3_35BYpTw

A bajnokság két hét múlva a németországi Nürburgringen folytatódik. Amennyiben kíváncsi vagy, hogy mi történik a VSR bajnokságaiban nincs más dolgod, mint nyomon követni a VSR napjait!