A múlt héten véget ért második tavaszi bajnokságunk, a TT Cup. A bajnokság nagy érdeklődésnek örvendett. Az első fordulón, amely az olaszországi Mugelloban volt, több, mint 30 pilóta vágott neki a futamnak és az utolsó futamon is közel 10 versenyző állt fel a rajtrácsra.
Az első futamot a tavalyi bajnok, Morvai Norbert nyerte, ezzel jelezve, hiába telt el közel 1 év a két bajnokságunk között, itt van és most is odapirít. A második helyet a Formula bajnokságban nagyon jól kezdő Tóth Dávid szerezte meg. A bajnokság későbbi részeiben kiegészült ez a duó Bana Kornéllal és a trió oda vissza verve egymást folyamatosan a dobogó első 3 fokán állva hatalmas csatát küzdött a bajnoki címért.
Morvai Norbert több futamot nyert így a bajnokság végére egy kisebb előnyre tett szert, amely elég volt Tóth Dávid és Bana Kornél ellen.
A bajnokság második fokát a Formula Series bajnoka, Tóth Dávid szerezte meg, aki az utolsó futamot is megnyerte, így bebiztosította helyét a harmadikkal, Bana Kornéllal szemben. A mesterhármas mögött Nagy Balázs szerezte meg a negyedik helyett, mondhatnánk, hogy Ő lett a “B” liga bajnoka.
A csapatbajnokságot a Morvai Norbert – Lázár Attila vezette N/A Motorsport nyerte meg, megelőzve a csapatszinten itt is tökéltes duót alkotó Nagy Balázs – Katona Richárd párost, vagyis az Old Boys Racing Team-et. A bajnokság harmadik helyezését a Mézes Gyula – Dencs Attila páros szerezte meg a Real Racing színeiben.
> Bajnokság hivatalos végeredménye <
Gratulálunk! A pénznyeremények átvételéről a VRS Sport Grouppal egyeztetve hamarosan tájékoztatunk mindenkit. A további díjakról, díjátadóról pedig informálni a nyár elején fogunk titeket.