VSR & Raceroom = 2017 szeptember?

Szünet nélkül folytattuk volna a 2017-es WTCC bajnokságunkat, de sajnos a Sector3 immáron sokadik alkalommal közbe szólt, ezért megint kénytelenek voltunk tolni egy raceroom-os futamot. De már tudjuk a megoldást.

Úgy látszik, hogy a Raceroom-os bajnokságaink az Audi kivételével (szerencsére az hibátlanul lement) nem nagyon akarnak összejönni a frissítések miatt. Tavaly kb. 4 versenyünk lett elhalasztva a frissítések miatt, idén pedig ez a 3. alkalom. Tavaly keddenként voltak a futamaink és a Sector3 féle 5-9 órás leállások is, amik belenyúltak az estébe. De ezen változtattunk, hiszen idén januártól már csütörtökönként versenyzünk. Valamiért a Sector3 is változtatott és 2017-től már ők is csütörtökön csinálják a fél-egy napos leállásokat. Sajnos ezt elkerülni nem tudjuk. Ezek a frissítések azért tartanak 5-9, vagy akár 2 napig is (a javításokkal együtt számolva), mert kb 1 ember végzi és egyesével cseréli a dolgokat. Ezt ki kell bírnotok, ha szeretnétek, hogy még több pénzt szedjenek tőletek a készítők, vagyis kb 4 ember. Viszont mi ezt már nem tudjuk elfogadni. Hiába jelezzük nekik a fórumon, versenyzőn keresztül a gondokat, a szokásos pr szövegeken és egyéb mellé beszéléseken kívül az elmúlt 1 évben szinte semmi nem fejlődött. Vagyis de, most már 22 embert is elbír a szerver. (WTF) A chat nem működik, admin felület továbbra sincs, a szerver replay néha használhatatlan és komoly vérnyomást okoz egy óvást leadó embernek is, nem hogy a BT-nek, aki a munkáját végezné hétről hétre. Ezt egy ideig tűrtük, nekünk is új volt a játék, de láttuk a minimális fejlődést, reménykedtünk, hogy az alapvető hibák azért hamar javítva lesznek és ezért kitartottunk mellette. Ez június első napjáig tartott.

Jelen állás szerint a 2017-es WTCC bajnokság az utolsó sorozatunk ezzel a játékkal.  Amennyiben a problémáink egy része, jó nagy része, nem oldódik meg nyáron, nem szervezünk bajnokságot szeptembertől ezzel a játékkal.

Ezek a történések az Assetto Corsa, rFactor2, DiRT Rally és a DiRT4 szervezéseket nem befolyásolják. Sőt! Még több időnk,energiánk és bajnokságunk lesz ezekkel a szimulátorokkal, hiszen felszabadul sok időpont!