Formula Masters : Az utolsó nemzeti kör vette kezdetét!


A Seat Leon Eurocup után a Formula Masters bajnokság is megkezdte az utolsó nemzeti kört, amely a Benelux nevet viseli. Az első verseny helyszíne a világ szinten elhíresült SPA-i versenypálya volt. Ez az a aszfaltcsík, melyről nem kell ódákat zengeni, se meséket terjeszteni, hisz aki csak egy kicsit is benne volt, vagy van az autómotorsport univerzumában, az tudja, mire gondolunk, amikor azt mondjuk, Eau-Rouge!
A most rajthoz álló 22 pilóta pedig egyenesen maga tapasztalhatta meg, milyen 200 fölött úgy átmenni e kanyaron, hogy körülöttünk hemzseg a sok rivális. A felkészülés alatt is jól észrevehető volt, hogy rengetegen inkább azon alapokra próbálnak hangsúlyt fektetni, amik majd a két futamon hozhatnak sikert.

Ennek ellenére nem született nagy meglepetés. A bajnokságot vezető Csuti Zoltán végzett a Pole Pozíciót érő helyen. Mögötte egyik fő riválisa, Suborits Péter volt. Varga Dávid a tesztek alatt nagyon magabiztos teljesítményt és gyors tempót mutatott, a lendület viszont megint odalett a fontos pillanatban. Ettől eltekintve meglett a 4. rajtkocka. A 3. az utolsó körben váratlant húzó Roós András lett. A megszokottnál néhányan most hátrébb végeztek. E nevek között volt Nagy Dávid a 9. és Lányi Tamás a 16 helyezésével. Molnár Dániel továbbra is csak régi önmagát kereste.

Egy, a bajnokságban újonc versenyzőt, Toldi Balázst köszönthettük a mezőnyben!

S ha már Ardennek és a változatosság, egy kellemes kis zápor fogadta a mezőnyt. Szerencsére a slick gumi is elég volt, viszont a gázpedállal óvatosan kellett bánni.

Az első futam rajta megmutatta, hogy nem hogy a pálya, de az első kanyar se egyszerű, főként mezőnyben. Akadtak is ám bőven olyan esetek, ahol bőszen repkedtek le az alkatrész darabok az autókról, szerencsére nagyrészt ezek annyit viszont nem domináltak, hogy befolyásolták volna az autó teljesítményét.
Egészen a leintésig, folyton egymással volt elfoglalva a Csuti-Báldi Gergő kettős, mögöttük pedig Varga szorosan ott loholt. Az első három között összesen 1.2 mp volt a befutó pillanatában. Suborits-nak nem jött ki a lépés, s csak a 7. helyen zárt. Roós Andrásnak technikai gondok miatt ki kellett állnia, majd a későbbi második futamot se tudta elkezdeni.

A legnagyobb felzárkózást Lányi Tamás mutatta be, aki 8 helyezést javítva a 8. helyet szerezte meg, amihez még társult a 2. futamra egy első rajthelyes indulás is!
A második rajtnál lévő piros lámpák kialvása után rögtön látszódott, Suborits Péter bizony összekapta magát és semmit nem szeretne a véletlenre bízni. A mezőny elejére tört és folyamatosan építette ki az előnyt magának, míg mögötte akadtak bőven „vérre” menő csaták. Csuti, Báldi, Varga ismét egymásra talált, a futam végére viszont már csak Csuti és Báldi küzdöttek egymással. Varga senkitől se zavartatva biztosan haladt a leintésig a 4. helyen, ezzel nagyon értékes pontokat gyűjtve ismét. Suborits felé nem volt kérdés, hogy megszerzi szezonbeli 3. győzelmét. Csuti 2. helyével már a 16. dobogóját hozta, Báldi pedig szép lassan zárkózik, s már a top10-en belül található.

A Nagy László, Müller Péter duónak most nem sok babér termett. A tűztől mondhatni messze voltak, a középmezőnyt viszont uralták, bár Müller esetében a 2. futam igen csúnyán ért végett. Az Anytime Baby csapat versenyzőjének üzemanyaga elfogyott a leintés előtt, így kénytelen volt félreállni.

Goldstein Erik, Mihály Tamás hozták a szokásos stabil formájukat, így a pontszerzésben is szorgoskodtak szépen. Gályár Balázs ügyes pontszerzéseinek köszönhetően továbbra is az összetett 3. helyen áll, nagyon közel Suborits-hoz. Hátulról viszont érkeznek, a pályázok helyére, így inkább hátra, mint előre kell figyelnie!

A SPA-i futamok közvetítése a VSR-en kívülálló okok miatt sajnos ismét elmaradtak. A héten lezajlott a 2. Benelux verseny, a helyszín a Forma 1-nek 30 alkalommal otthont adó Zandvoort lesz! Erről bővebb összefoglalót hamarosan olvashattok. Sajnos rajtunk kívűlálló okok miatt ez a futam sem lesz utólag megtekinthető teljesen.

írta : Varga Dávid
forrás : Formula.hu