PSRL-VSR Lada Granta : így áll a féltáv után

Lezajlott a PSRL és a VSR közös szervezésében a Lada Granta kupa első négy fordulója. A létszámra eddig még nem volt okunk panaszkodni.

 1. forduló – Red Bull Ring

A versenyzők az osztrák Red Bull Ringen kezdték meg a bajnokságot, ahol két darab 13 körös versenyt tudhattak maguk mögött. A pályán több kritikus pont is volt, ahol könnyen lehetett szélesíteni, de a versenyzők megbirkóztak ezzel a problémával. A létszám miatt 2 szervert biztosítottunk a nevezők számára, így elsősorban a hotlap döntött, ki melyik szerverre mehet versenyezni. A Pole pozíciót Rátkai János szerezte meg az időmérőn. 1 tizedmásodperccel megelőzte Keller Bencét és 2 tizedmásodperccel Toldi Balázs-t.

A bajnokság első versenyét Rátkai János nyerte, második helyen Keller Bence ért be, a harmadik helyen Toldi Balázs futott be. A bajnokság első fordulóján nem maradhattak ki a különböző félreértések és technikai problémák, de a versenyzők sikeresen vették az akadályokat. A második futamon Dani Bálint ért be elsőként, második helyen Molnár Dániel, a harmadik helyen pedig Vozár Tamást intették le. Részletes eredmények és statisztikák az első futamról és a második futamról az alábbi linkeken.

  

2. forduló – Salzburing

A versenyzők nem hagyták el Ausztriát, csak átutaztak egy másik osztrák pályára. A WTCC-ből ismert Salzburgringen kérdés volt, hogy a gumik hogy viselkednek és megismétlődik e a 2012-es WTCC futam.  A Salzburgringen inkább a jó csapatmunka, okos helyezkedés és szélárnyékozás számított. A létszámmal nem volt probléma, mivel a 32 férőhelyes pályán 31 pilóta jelent meg, így egy szerveren tudott mindenki versenyezni. Az időmérőn Keller Bence szerezte a Pole Pozíciót. Később a verseny utáni ellenőrzésekben azonban kiderült, hogy vágott körrel nyerte meg az időmérőt, így a hungaroringi fordulóra Kvalifikáció DQ-val érkezett.

 A salzburgringi forduló legeredményesebb versenyzője Zsupanek Bence volt, mivel mindkét versenyt sikerült megnyernie, így értékes pontokat szerzett magának az egyéni bajnokságban és a Medzsik 3 csapatnak is a csapatbajnokságban. Az első versenyen a Zsupanek Bencét Rátkai János követte a második helyen, őt pedig Dani Bálint. A második futamon Grunda Dávid és Dalanics János állhatott fel még a dobogóra. A verseny utáni óvások és ellenőrzések eredményéből kifolyólag több versenyző is kapott büntetést, amit többnyire a következő forduló időmérős eredményét befolyásolta.

 

3. forduló – Hungaroring

A bajnokság szempontjából elérkezett a hazai forduló, ami a Hungaroringen lett megrendezve. A tesztek során többen is erős gumikopásra panaszkodtak, ami defektet is okozhatott volna, így a szervezők az eredeti versenykiírásban szereplő 12 kört 10 körre csökkentették. Az időmérőn Toldi Balázs remekelt 1 tizedmásodperccel megelőzve Gombár Gábort és Horváth Dávidot.

Az első versenyen Horváth Dávid tudott győzni, mögötte Zsupanek Bence, a harmadik helyen pedig Dani Bálint ért célba. A második futamon Molnár Dánielt intették le elsőként, a második Zsupanek Bence, harmadik pedig Rátkai János lett.



4. forduló – Autodrom Most

A Granta kupa mezőnye Csehországba érkezett, ahol a mosti pályán versenyeztek a résztvevők. Az időmérőn Horváth Dávid volt a leggyorsabb és a nagy előnnyel nyerte meg az edzést. A második helyen Keller Bence végzett 5 tizedmásodperc hátrányban. A harmadik hely Molnár Dánielé lett.

Az első versenyt Horváth Dávid nyerte, így rajt-cél győzelmet aratott. Mögötte a második helyen Molnár Dániel, harmadik helyen Mándity István ért célba. A második futamot Toldi Balázs nyerte meg, a második helyen Rátkai János, a harmadik helyen Mándity István ért célba. A hétvége során a PSRL csapata nagyszerű teljesítményt nyújtott, hisz összejött egy pole pozíció és két győzelem. A versenyről részletes eredményt alábbi linkeken találtok: R1 és R2

A következő fordulót két hét múlva a brnoi pályán rendezzük, így a versenyzőknek nem kell messze menniük most se. Óvásokat és észrevételeket vasárnap 20:00-ig várunk a fórum megfelelő témájába.

Írta : Toldi Balázs