VSR BTCC 2013/14 – Szezonösszefoglaló

A most befejezett BTCC szezonra népes nevezőtábor gyűlt össze. Szám szerint 43 fő, ami úgy oszlott el, hogy 22 GP-s és 21 TC-s nevező volt. Immár hagyománynak tekinthető a TC kategória, ami egy kis bajnokság, amolyan WTCC Independent Trophy. Autók tekintetében megtalálható volt a BMW e90, a Peugeot 407, a Seat Leon, a Volvo C30, a Chevrolet Lacetti és Cruze, a Vauxhall/Opel Vectra és a Honda Accord is.

Az első versenyhétvégére 2 külön szerver volt. Az GP szerveren 18an vettek részt, a TC szerveren pedig 15en. Nagy volt az izgalom, hiszen nagyjából tudtuk, hogy igen erős a mezőny mindkét kategóriában és az összetettben is.

Az első, Brand Hatch Indy-s hétvégét a BMWs pilóták (Báldi, Varga) abszolválták a legjobban, őket követték nem sokkal lemaradva a Chevys fiúk (Molnár, Roós)  a GPben. A TCben  Müller Péter kimagasló rajtot vett és elhúzott a többiektől, a 3 versenyből 2t megnyert, az első verseny győztese, Veres Ákos igen lemaradt tőle az összetettben már most.

A második fordulóban, azaz Donington Parkban már egy szerveren is elfért a mezőny. 30 indulóval igen szép számmal gyűltünk össze erre a futamra, ahol szokás szerint változó volt az időjárás, nedves és száraz aszfalton is volt verseny. Ezután a versenyhétvége után Báldi-Roós-Lengyel volt a sorrend az összetettben, míg a TC mezőnyben Müller-Veres-Galambos volt az első három.

A harmadik versenyhétvége Thruxtonban volt, ahol 26an álltak rajthoz. Sokaknak vegyesen vagy gyengébben sikerült ez a 3 verseny a vártnál, de mint korábban említettük erős volt a mezőny mind  elől, mind középen. Eme 3 verseny után a bajnoki összetettben az első három elhúzott a többiektől és Roós átvette a vezetést, őt követte a két BMW-s Báldi Gergő és Varga Péter. A TC-ben Müllernek már 53 pontos előnye lett az őt követő Galambossal szemben, a harmadik helyre Veres csúszott vissza.

A negyedik forduló Oulton Parkban volt, ahol szintén hagyományosan nagy csaták szoktak lenni a trükkös pályán. 28-an álltak rajthoz, de sokan kiestek a versenyek során. Ezután a három forduló után Báldi-Roós-Varga volt a sorrend a GP-ben, míg a TC-ben továbbra is Müller-Galambos-Veres trió volt elől, de jött fel szépen Sulik Levente és Tóth Gergő is.

Következett Croft 28 indulóval. Itt szintén igen vegyesen sikerültek a versenyek, kinek egyik, kinek másik versenyen jött össze a jobb helyezés. Ezen forduló után már Báldi-Varga-Roós volt a sorrend az összetettben, a TC-ben pedig harmadik helyre holtversenybe feljött Tóth Veres mellé.

Ezután jött Snetterton, ahol 22 induló volt. A forduló után Roós visszajött a második helyre, hátránya már 62 pont volt az éllovastól. TC-ben pedig Sulik feljött a harmadik helyre, ezzel igen izgalmassá vált a dobóra esélyesek csatája.

Knockhillben ítéletidő várta a 27 nevezőt. Az első versenyen eső volt, szerencsére a másik kettőn már száraz volt a pálya és ennek köszönhetően szenzációs csaták és versenyek alakultak ki. A fordulót követően Roós elhúzott Vargától a második helyen, míg TC-ben Tóth jött fel harmadiknak magabiztosan.

A rockinghami oválos pályára 23 nevező volt. Itt a technika ördöge közbe szólt és később tudott elindulni a 3 futam, ami nem mindenkinek tett jót. GP-ben nem változott a sorrend, mint ahogy a TC mezőnyben sem.

Ezt követte a rendkívül rövid Silverstone National pálya, ahol szintén óriási meccseket szokott vívni a mezőny. Izgalmak most is voltak, sajnos kilökések is és ezen a futamon sokakat megviccelt a nedves aszfalt a napsütésben és akik esőgumival mentek ki, azok bizony ráfáztak végül.  26 nevező volt erre a három versenyre. A forduló után változatlanok maradtak a kategóriák első helyezettjei.

A bajnokság záró fordulójára Brands Hatchre 22 nevező volt. Itt is érdekesen indultak a versenyek, az már viszont borítékolható volt, hogy Báldi megnyerte a GP és Müller pedig a TC bajnokságot. A csapatbajnokságban még óriási harc volt egész szezonban, fej-fej mellett a Tip-Top és a Daewoo Motorsport között. A hivatalos végeredményért kattints a linkekre:

GP KATEGÓRIA

TC KATEGÓRIA

Mindenkinek köszönjük az aktív részvételt, reméljük tetszett a bajnokság és továbbra is velünk tartotok a tavaszi kupák keretein belül.

írta: Veres Ákos