VSR Clio Cup 2013 – Szezonösszefoglaló

2013 szeptember 10.-én a Virtual SimRacing útjára indította az újabb Clio bajnokságot. Ez az idény a városi pályákról és a végletekig kiélezett bajnoki küzdelemről szólt. Nézzük hogyan zajlott tehát a Városi Clio Cup amely párhuzamosan futott a BTCC-vel. A bajnokság elején egy három fordulós tesztre került sor a második forduló helyszínén Sao Paoloban. Ezen a teszten is hatalmas érdeklődés volt, akárcsak a szezon során végig. Sikeres felkészülés után indult is a virtuális repülőgép Németországba…

A Norisringet senkinek sem kell bemutatni, aki egy kicsit is ismeri az autósport világát, az tudja, hogy ez egy népszerű és nagy múltú aszfaltcsík. Mindössze 2 visszafordító és 1 sikán található a pályán. Egyszerűnek hangzik, de közel sem könnyű feladat tökéletesen végigmenni. A bajnokság során két futamot kellett teljesítenie a versenyzőknek minden versenyhétvégén. A Norisringen rendezett első versenyt Nagy Dávid nyerte meg a Shake&Bake csapat színeiben. Ezek után következett a második verseny, ami a több, mint egy éves szünetet tartó, de idén visszatérő Roós András győzelmét hozta. Már az első versenyhétvégén látszódott egyfajta erőviszony, a Shake&Bake (továbbiakban S&B) illetve a Tip-Top Racing autói (TTR) kicsit kiemelkedtek a mezőnyből.

Ezek után a már említett Sao Paolo volt a helyszínünk. A brazil pálya az indy car rajongóknak ismerős lehetett, hiszen ez a sorozat is futott már itt nem egy versenyt. Kíváncsian várta mindenki az első forduló után a továbbiakat. Molnár Dániel az első futamot behúzta Varga Dávid előtt így a S&B csapat nevéhez fűződik az első kettős győzelem a szezon során és már a második helyszínen sikerült ez a bravúr a csapatnak. A teljes boldogsághoz Varga Dávid tett hozzá, hiszen a második versenyt ő nyerte, megszerezve idei első győzelmét.

Vissza Európába, pontosabban ismét német földre lépett a népes mezőny, már-már vízre, hiszen a Hamburgban található kikötőben mérték össze tudásukat a harmadik fordulóban. Ez volt az egyetlen olyan hétvége, ahol folyamatosan esett az eső. Vizes körülmények között a szűk kanyarokban fokozottan kell figyelni, hiszen egy kihagyás után kiesés lehet a vége. Hammer Bálint rajt cél győzelmet aratott az első futamon, ezzel egy olyan sorozatot felállítva, hogy 5 futamon 5 különböző ember ünnepelhette győzelmét a végén.A hatodik versenyen a szezonban már ismerős név örülhetett a végén Roós András személyében, ezzel megtörve tehát ezt a nagyon szép sorozatot. Ez volt a TTR idei 3. sikere amivel kiegyenlítette a S&B csapatot. Igen 3-3 volt ekkor a győzelmek megoszlása a két csapat között, tehát idén még csak az ő pilótáik diadalmaskodtak.

A kikötőből angol pályára vezetett az út, hiszen Birmingham adott otthont a fél távot jelentő 4. fordulónak. Folytatódott a sorminta, most Hammer Bálint nevét írhattuk az 1.hely mellé, miután megnyerte az első versenyt. A második futamon kisebb csoda történt. Suborits Péter Sao Paolo-i bakija után javított és megtörte az „átkot” tehát idén először nem Tip-Top vagy S&B pilótát intettek le először. Búcsúztak a pilóták az öreg kontinenstől és átvándoroltak a messzi keletre, Shanghaiba.

A tabellát fél táv után Hammer Bálint vezette Varga Dávid előtt 109 pontos előnnyel, a harmadik helyen pedig a stabilan autózó, ám eddig kiemelkedőt nem nyújtó Kovács Balázs állt mind össze 12 ponttal lemaradva Vargától.  Itt csatlakozott a bajnoksághoz a BigFish Engineering csapat Sajcz Jánossal és Szabó Gáborral. Suborits folytatta menetelését és megnyerte az első versenyt egy első kanyaros előzésnek köszönhetően. Szabó Gábor „nem volt túl udvarias” és rögtön első versenyhétvégéjén megnyerte a második futamot. Nagyon szép teljesítményt nyújtott ám későn csatlakozott, így a bajnokság megnyerésére esélye sem maradt a köztudottan nagyon gyors pilótának.

Természetesen amerikai pálya sem maradhatott ki a versenynaptárból, Houston adott otthont a 6. fordulónak. A szezon két legizgalmasabb,legfordulatosabb és legdrámaibb futamait hozta ez a két verseny.  Az első versenyt Varga Dávid nyerte, ami azért volt fontos, mert Hammer csak 6.-ként futott be. A második futamon Hammer megjárta a nagyon szigorú gumifallal, aminek következtében nem tudta befejezni a második futamot, míg Varga a második lett Roós mögött és megközelítette Hammert 4 pontra a tabellán.

San Jose ismerős volt az Indycar rajongók körében tehát többen ismerték már a mezőnyből a pályát. A S&B és TTR pilótái öldöklő küzdelmet vívtak itt is a pontokért, Varga Dávid balszerencsés volt és csupán a 8.helyen végzett az első futamban, Hammer pedig megnyerte azt. Ezzel óriási lépést tett a bajnoki cím megnyeréséért Hammer. A második futamon kellett a jó eredmény Dávidnak, hogy maradjon esélye az utolsó két futamra. A harmadik helyet csípte meg, de Hammer ott maradt a nyomában és negyediknek hozta be autóját. A győztes ezúttal Horváth Dávid lett, akinek ez volt az első győzelme idén és itt San Joséban beérett a kitartó munka gyümölcse.

Szezonzáró, Macau. Hol is lehetne lezárni egy ilyen fergetegesen izgalmas szezont, mint a hírhedt Macauban. A pontverseny a következőképpen állt az utolsó két futamot megelőzően:

Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!

Így indult el a rajt, a rajt, amely sok mindent eldöntött. Hammer Bálint hihetetlen peches volt és sajnos technikai gondok miatt tömegbalesetet okozott, amelyben szenvedő fél volt csapattársa Gályár Balázs is. Mindketten kiestek a futamból, így a TTR minimális esélyekkel szerezhette volna meg az egyéni és a csapatbajnoki címet. Kovács Balázs parádésan tért vissza ebben az idényben, rajt-cél győzelmet aratva szép lezárást adott a szezonjának. Varga 4.lett így 23 pontos előnyt kovácsolt az utolsó futamra Hammerrel szemben. Hammernek tehát 7 hely különbséget kellett volna kialakítania, hogy egyéni bajnok lehessen. Következett a második futam amit Roós András nyert, ezzel megszerezve az összetett harmadik helyét. Varga és Hammer 4. illetve 8. lettek, ezzel tehát Varga Dávid lett az, aki elhódította az egyéni bajnokság 1.helyezését. Hammernak maradt a 2.hely, de elmondta, hogy nem csalódott, hiszen ez is nagyon szép hely egy nagyon erős mezőnyben. A csapatoknál a S&B megnyerte a rivális TTR-el szemben a bajnokságot, ez a szezon egyértelműen erről a két csapatról szólt. Harmadik helyen a Suborits Péter és Stafinski Dániel alkotta Leader Racing végzett, ők is szép momentumokat tudhatnak magukénak az idény során.

Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idén is izgalmas versenyeket láthattunk tehát, nagyszerű küzdelmeket, akár csapaton belül is. Aki velünk tartott a szezon során reméljük jól szórakozott, hiszen a srácok mindent megtettek ennek érdekében. Február 11.-én indul a Seat Leon Eurocup, melyre továbbra is INGYENES a nevezés és a Formula Masters bajnokságunkra is INGYEN tudtok jelentkezni. Mindkét széria győztesei fél napos tesztvezetést nyernek, így érdemes jelentkezni! Köszönjük az egész évados figyelmet találkozunk a Seat és Formula bajnokságoknál!